2012. július 10., kedd

BOZÓK FERENC MINIÉLETRAJZA

BOZÓK FERENC  1973. október 8-án született Gyöngyösön. Gyermekkorát a Gyöngyös és Eger közötti, mátraaljai Domoszló községben töltötte. Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolán szerzett magyar-történelem szakos diplomát, majd a gyöngyöspatai önkormányzati általános iskolában osztályfőnök volt, valamint magyart és történelmet tanított. Jelenleg Budapesten, a Belvárosban él, a piarista tanítórend szerzetese.

ÖNÁLLÓ KÖTETEI:

Szélkutya (esszék és versek), a Z-füzetek sorozatban jelent meg. Kötetét a Magyar Írók Egyesületének szépirodalmi folyóirata, a Lyukasóra támogatta. Könyvének előszavát Lisztóczky László irodalomtörténész írta, utószavát Simor András, az Ezredvég folyóirat főszerkesztője.

 Tükörkrisztus  (esszék), a Littera Nova Könyvkiadó jelentette meg a 2009-es Ünnepi Könyvhétre. Előszavát dr.Lisztóczky László irodalomtörténész írta, utószavát dr. Ködöböcz Gábor, az Agria főszerkesztője.

 Azúrtemető  (versek és esszék) a Z-könyvek sorozatban jelent meg 2010-ben, a Költészet Napjára. A könyv előszavát és hátsó borítójának fülszövegét Szilágyi Márton irodalomtörténész írta.

Rubinpirosat visz a nyárba (félszáz vers), melyet a Hét Krajcár Kiadó jelentetett meg a 2010-es Ünnepi Könyvhétre. Ez a könyv egy folyóirat-válogatás, a szerzőnek szépirodalmi folyóiratokban megjelent verseiből válogatott 50 verset a Hét Krajcár Kiadó. A kötet előszavát és fülszövegét dr. Ködöböcz Gábor írta, a könyvben Tóth Dóra rajzai láthatók.

 Szilveszteri gótika (esszék és versek)  tíz esztendő verseiből és esszéiből válogat, a 2011. évi Ünnepi Könyvhétre jelent meg, a Porta Könyvkiadó gondozásában. Előszavát Czigány György, utószavát Buda Ferenc írta, az illusztrációkat Tóth Dóra készítette.

Bozók Ferenc tagja a Gyurkovics Tibor által vezetett Magyar Írók Egyesületének és a Fiatal Írók Szövetségének.

BOZÓK FERENCRŐL ÍRTÁK

Könyvben 

  • Lisztóczky László: A költő feltámadása, Dsida Jenő Baráti Kör, 2008. in. Bozók Ferenc Szélkutya című kötetéről 113-115. oldal.
  • Lisztóczky László: Előszó, in. Bozók Ferenc Szélkutya című könyve 3-6. oldal.
  • Simor András: Utószó, in. Bozók Ferenc Szélkutya című könyvének hátsó borítója.
  • Lisztóczky László: Előszó, in. Bozók Ferenc Tükörkrisztus című könyve 5-10.oldal.
  • Ködöböcz Gábor: Utószó Bozók Ferenc Tükörkrisztus című kötetéhez, in. Bozók Ferenc Tükörkrisztus című könyve, 79-80.oldal.
  • Balázs Tibor: Fülszöveg Bozók Ferenc Tükörkrisztus című kötetéhez, in. Bozók Ferenc Tükörkrisztus című könyve, hátsó borító
  • Szilágyi Márton: Előszó és fülszöveg Bozók Ferenc Azúrtemető című könyvéhez, in. Bozók Ferenc Azúrtemető című könyve,5-6.oldal, valamint a könyv hátsó borítója.
  • Ködöböcz Gábor: Bozók Ferenc versei elé, in. Bozók Ferenc Rubinpirosat visz a nyárba című könyve, 5-6.oldal
  • Lisztóczky László: Bozók Ferenc Azúrtemető című kötetéről, in. Lisztóczky László Az utolsó szalmaszál című tanulmánykötete, 268-276. oldal
  • Czigány György: Előszó, in. Bozók Ferenc Szilveszteri gótika című könyve 7. oldal
  • Buda Ferenc: Fülszöveg Bozók Ferenc Szilveszteri gótika című könyvéhez, in. Bozók Ferenc Szilveszteri gótika című könyvének hátsó borítója

Folyóiratban

  • Jánosi Vali: Jairus kislányától az ötödik béig. Bozók Ferenc Szélkutya című könyvéről, Evangélikus Élet, 2007. július 15. 5.old.
  • Kristó Nagy István: Bozók Ferenc Szélkutya kötetéről, Ezredvég, 2007.november, 122-123. oldal.
  • Bistey András: Bozók Ferenc,egy igaz katolikus költő, Ezredvég, 2007.november, 117-119. oldal.
  • Vasvári Erika: Bozók Ferenc tanulmányai és versei, Havi Magyar Fórum, 2007. november, 76-77. oldal.
  • Pécsi Éva: Recenzió Bozók Ferenc Szélkutya című kötetéről, Kristály, 2007.18.évfolyam 4.szám, 24-25.oldal.
  • Lisztóczky László: A Dsida Jenő Baráti Kör éves beszámolója, Művelődés /Kolozsvár/, 2007. december 12.o.
  • Lisztóczky László: Csonkán is rege-kincs a tiéd, Polísz, 2007. december-január, 88. oldal.
  • Udvardy Balázs: Bozók Ferenc: Szélkutya, Kapu, 2007. november-december, 92. oldal.
  • Borbás Péter: Bozók Ferenc: Szélkutya, Jel, 2008. február, 28-29. oldal.
  • Borbás Péter: Szélben táncoló, Agria, 2008. nyár, 138-141. oldal.
  • Lisztóczky László: "Szeressétek és fogjátok pártját neki" - Bozók Ferenc költészetéről, Vár, 2009.tavasz, 63-66.oldal.
  • Tóth Barna: Bozók Ferenc, a katolikus költő, Zempléni Múzsa, 2009.tavasz, 94-97-oldal.
  • Bajáki Zsanett: Tükörkrisztus-Bozók Ferenc új esszékötete, Petőfi Népe, 2009.június 8., 5.oldal.
  • Szigeti László: Könyvajánló. Spirituális tükör Bozók Ferenc Tükörkrisztus című könyvéről, Új Ember, 2009. június 21., 6.oldal.
  • Simor András: Mit mutat a tükör? - Bozók Ferenc Tükörkrisztus című könyvéről, Ezredvég, 2010. március, 113-115. oldal
  • Busku Anita Andrea: Tükrödben légy önmagad - Bozók Ferenc Tükörkrisztus című kötetéről, Agria, 2010. tavasz, 207-212.oldal
  • Lisztóczky László: Bozók Ferenc versei elé, Egri Magazin, 2010. október 3.
  • Rákász Judit: Azúrtemető - Bozók Ferenc új kötetéről, Petőfi Népe, 2010. október 12.
  • Véghelyi Balázs: Nem nehezülni, de légiesedni - Bozók Ferenc Azúrtemető c. könyvéről, Ezredvég, 2010. november, 114-115. oldal.
  • Cseh Károly: Lenyűgözve is röptet - Bozók Ferenc Rubinpirosat visz a nyárba c. könyvéről, Agria, 2010. tél, 224-226.oldal.
  • Lisztóczky László: Bozók Ferenc Azúrtemető c. könyvének kecskeméti bemutatójáról, Polísz, 2011. január, 95. oldal.
  • Véghelyi Balázs: Isten filctolla - Bozók Ferenc Rubinpirosat visz a nyárba c. könyvéről, Forrás, 2011. március, 104-105. oldal.
  • Koloh Elek: Bozók Ferenc Szilveszteri gótika című könyvéről, in. Alföldi Napló, 2011. június, 5.oldal.
  • Borzák Tibor: Télen kotlik, nyáron költ - Bozók Ferenc költészetéről, in. Szabad Föld, 2011. augusztus 19., 16. oldal.
  • Bocsi Rita: Interjú Bozók Ferenccel - in. Heves Megyei Hírlap, 2011. október 19.
  • Madár János: Bozók Ferenc Rubinpirosat visz a nyárba c. könyvéről in. Zempléni Múzsa, 2011. ősz, 95.oldal.
  • Kovács Gergely: Költők írjatok verseket - Bozók Ferencről in. Four Four Two Futball Magazin, 2012. február, 47. oldal.